A vezetékes víz az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer


A budapesti csapvíz európai mércével mérve is remek minőségű, melyet rendkívül szigorú kritériumok alapján ellenőriz a Fővárosi Vízművek Zrt. Emellett az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz, bizonyítottan jó az íze és jóval olcsóbb, mint a palackozott ásványvizek – mondta el Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

„A hazai szabályozás az elemzett paraméterek tekintetében több vizsgálati követelményt tartalmaz és néhány kémiai jellemző határértékére vonatkozóan szigorúbb, mint az európai szabályozás. A Fővárosi Vízművek Zrt. által szolgáltatott ivóvíz minősége a hálózati ivóvízre vonatkozó összes követelménynek megfelel és a vizsgált paraméterek mért értékei jóval határérték alatt vannak” – tette hozzá Lévai.

Az ivóvizet a Duna mentén található vízvezető, víztározó kőzetekből termelik ki több mint 700 kútba. Az úgynevezett partiszűrésű víz ezen geológiai kőzetek homok- és kavicságyán megszűrt vizet jelenti – tájékoztatott az osztályvezető arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon honnan is származik a budapesti csapvíz, aztán a kolontári események apropóján kitért arra is, hogy a vörösiszap-katasztrófa kapcsán a Dunából és a termelőkutakból is a szokásosnál gyakrabban végeztek mintavételeket laboratóriumaik a szennyezés esetleges hatásainak megállapítására. A vizsgálatok kiterjedtek a pH-ra, a vezetőképességre, a nehéz- és földfémekre, valamint tesztszervezetekkel végzett toxikológiai elemzésekre is. A vízbázisok területén sem a dunai, sem a kutak vizsgálatai nem mutattak toxikus hatást.

Európai viszonylatban is kiváló minőség

A főváros két vízbázissal rendelkezik – ahonnan nyeri az ivóvizet –, és ezek különböző adottságokkal rendelkeznek: az északi vízbázis – jellemzően a Szentendrei-sziget – esetében a kutakból származó víz a természetes szűrést követően további tisztítást nem igényel, biztonsági fertőtlenítés után jut a hálózatba. Itt UV-besugárzásos technológiát alkalmaznak klóros fertőtlenítéssel kombinálva. A déli, Csepel-szigeti vízbázis geológiai adottságai miatt itt a kútvizeket a magas vas- és mangántartalom miatt a Ráckevén és Csepelen létesített vízkezelőműben kezelik. A vízben oldott vasat és mangánt ózonnal oxidálják, és ezt követően a keletkezett vas- és mangánoxid/hidroxid csapadékot szűréssel távolítják el a vízből. A szűrést követő klóros fertőtlenítés után jut az ivóvíz a hálózatba. Néhány oldott ásványi anyag tekintetében kerületenként kismértékben eltérhet a víz összetétele, ez a vízbázisok eltérő geológiai adottságától függ. Jelentősen befolyásolhatja azonban a víz minőségét az egyes házak belső vízhálózatának állapota. Az országban sajnos vannak olyan területek, ahol előfordulnak vízminőségi problémák, melyek az adott terület geológiai adottságával hozhatók összefüggésbe, de a budapesti víz európai viszonylatban is kiválónak számít – mutatott rá az osztályvezető.

A legtakarékosabb megoldás

Lévai Zsuzsanna elmondta, hogy a rendezvényeik során szervezett vízízteszteken kiderült, sokan a csapvizet kellemesebb ízűnek, fogyaszthatóbbnak ítélték meg, mint az egyes ásványvizeket. A Fővárosi Vízművek úgy véli, az ivóvíz üdítőbb, mint az ásványvizek, kiegyensúlyozott mértékben tartalmazza a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat, nem áll fenn annak a veszélye, hogy a csapvizet fogyasztva valamely ásványi anyagból túl sok jut az emberi szervezetbe. Emellett hozzátette, hogy a csapvíz a legtakarékosabb és a leginkább környezetbarát megoldás, mivel a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén 1 liter vízhez 23 fillérért lehet hozzájutni és nem kell hazacipelni palackokat, melyek később hulladékként szennyezhetik a környezetet. „És ne felejtsük el: a szigorú európai uniós és a még ennél is szigorúbb hazai előírásoknak köszönhetően a vezetékes víz az egyik legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer.” Ráadásul a csapvíz fémeket és nyomelemeket tartalmaz, melyekre meghatározott mennyiségben szüksége van az emberi szervezetnek – egészítette ki mondandóját Lévai.

Elmondta továbbá, hogy a víz fertőtlenítése során a szükséges minimum elvét követik, azaz minimalizálják a fertőtlenítésből származó nem kívánatos klórozási melléktermékek mértékét. A víz keménységét Budapesten átlagosnak ítélte, és szerinte inkább a mosógépek minősége határozza meg azok élettartalmát, mintsem a víz keménysége.

Manapság sokan felvetik, hogy a csapvízbe különböző női hormonok, illetve gyógyszerekből származó hormonok kerülnek, ezért inkább kerülik annak fogyasztását. „A Fővárosi Vízművek Zrt. K+F projekt keretében a statisztikai adatok szerint leggyakrabban használt gyógyszerekre – szteroid hormonokra (fogamzásgátlók és hormonkészítmények hatóanyagai) és nem szteroid jellegű vegyületekre (fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők hatóanyagai) – végeztetett kísérleti méréseket. A mérések kiterjedtek a forrásra (Duna), a vízbázisra, a vízkezelés előtti és utáni pontokra. A mérési eredmények szerint sem vízbázisunkban, sem a szolgáltatott vízben nincs kimutatható mennyiségben gyógyszermaradvány. A gyógyszermaradványok – így a hormonok is – gyűjtőfogalom, amely sokféle gyógyszert és ezzel együtt nagyon sok hatóanyagot jelent. Ezek a hatóanyagok a szervezetbe kerülve átalakulnak, metabolizálódnak, vagy változatlan formában, esetleg más anyagokhoz kötődve a szervezetből kiürülnek. Minden hatóanyag pontos mechanizmusa nem ismert és kevés adat áll rendelkezésre az emberi szervezetben történő felhalmozódásra is.”

Még nincs válasz minden kérdésre

Lévai Zsuzsanna ugyanakkor hozzátette, hogy a tudomány egyelőre még nem tud minden kérdésre kielégítő választ adni. „A szennyvíztisztítás után a természetbe kerülve biotikus vagy abiotikus átalakuláson mennek keresztül vagy lebegőanyaghoz kötődnek. Tekintettel arra, hogy ezen folyamatok definiálása részletesen még nem történt meg, és a tudomány jelenlegi állása szerint nem ismeretesek a krónikus hatások sem az anyavegyületekre, sem a metabolitokra, ezért jelenleg ivóvízben még nem végezhető minden gyógyszermaradványra vonatkozóan mérés, illetve mennyiségük meghatározása.”

Az osztályvezető szerint a fővárosi csapvíz minősége az évtizedek során folyamatosan javult, köszönhetően annak, hogy a felszíni vízkivétel teljesen megszűnt és a vizsgálati technikák is nagymértékben javultak, és bár a Fővárosi Vízművek felelőssége a vízminőség garantálása, környezetszennyezés megelőzésével a lakosság is sokat tehet a vízminőség megóvásáért.

Forrás: Magyar Nemzet

, , ,

(nem lesz látható más számára)